Sminktetoválás

Kulissza TITKOK… avagy milyen nálunk a sminktetováló képzés?

kulissza-titkok-avagy-milyen-nalunk-a-sminktetovalo-kepzes

Mindannyian tervezzük, én is, és az idén, 2018-ban, elérkezett az idő arra, hogy ismét fejlődjön a szalon. Még pedig azzal, hogy lehetőséget, helyet biztosítok egy olyan fiatalnak a szalonomban, aki most, frissen végzett a kozmetikus iskolában és sminktetováló szeretne lenni.

Nem voltam rest és még év elején ellátogattam három, szegedi, végzős kozmetikus osztály óráira, ahol meséltem nekik a sminktetoválásról. Bátorítottam őket, meghívtam mindenkit, hogy látogassák meg a szalont minden kötelezettség nélkül, hogy közelről láthassák, hogy mi folyik egy sminktetováló szalonban. Sőt, biztattam őket, hogy aki kedvet érez e gyönyörű pálya elsajátítására, az adjon be jelentkezést, hiszen egy 1+1 éves sminktetováló képzést és mentor programot terveztem elindítani.

Többen jöttek és jelentkeztek is, a személyes találkozások után bevallom nem tudtam dönteni, ezért 2 kozmetikusnak is esélyt kínáltam, hogy ha végeznek júniusban, akkor jöhetnek tanulni.

Fő motivációm az, hogy fiatal, tehetséges embereket indítsak el az életbe, de úgy, hogy alapos tudásúak és magabiztosak legyenek a sminktetoválás speciális területén. Több, mint 20 éves tapasztalatom alapján, tudom, hogy a sminktetoválást nem lehet alaposan megtanulni néhány nap vagy néhány hét alatt sem. Ezért is van, hogy oktatásra kizárólag továbbképzésre vállalok tanulókat, olyanokat, akik néhány éves tapasztalattal rendelkeznek.

Mottóm ezen a terülten, lassan, alaposan, biztosan, egyenként lépésről-lépésre.

A 2 kozmetikus jelölt ezek után tavasztól rendszeresen bejárt a szalonba, ahol órákat töltöttek és árgus szemmel figyelték minden mozdulatomat, pedig még hivatalos szerződésünk sem volt. Házi feladatot is kaptak, hogy mire végeznek és élesben kezdjük a képzést megfelelően előkészített és laza legyen a kezük.

Hónapok óta szívják magukba a szalon atmoszféráját és alig várták, hogy letegyék a szakmunkás vizsgát. És végre, hetek óta gyakorolnak, sminktetoválás elméletet tanulnak, és minden mozdulatomra figyelnek, jegyzetelnek. Összetrombitálták a barátnőket, rokonokat, ismerősöket, hogy elkészítsék az első szemöldöktetoválásokat. Tetováltak, idősebbet, fiatalt, aszimmetrikus, kopott, dús, rövid, sötét, világos és alig szemöldököt is. (ezt még Gombóc Artúr is megirigyelné.)

Roppant módon büszke vagyok rájuk, mert az eredmény, amit produkálnak nem várt.  

És miért csak szemöldök?

Fontosnak tartom, hogy ahhoz, hogy igazán elmélyüljön a tudásuk elég, ha egyszerre csak egy területre koncentrálnak. Ez eddig is így volt a többi Kolléganőm oktatásakor.

Hiszek abba, hogy azért kellünk fel minden nap és abban segítünk, hogy a NŐK igazán jól érezhessék magukat a bőrükben. Ezért, hamarosan nyílnak a kapuk, vagy inkább az időpontok, és korlátozott számba Imola és Vivien rövidebb határidővel, kedvezményesen, bevezető áron vállal szemöldöktetoválást, és 2019-től szemhéj és ajaktetoválást is.

Ha szeretnél részt venni két tehetséges, fiatal Kolléganőm fejlődésében akkor jelentkezz itt és most, hogy az elsők között lehess, akik kedvezményesen egy élethű, szálazott szemöldöktetoválást csináltathatnak. Kövess bennünket a Facebookon is>>, hogy a legfrissebb információkat elcsípd.

E-mail cím:*
Név:*
Becenév:*
Telefonszám:*
Ez a sminktetoválás érdekelne: : szemöldöktetoválás
szemhéjtetoválás (várhatóan 2019 eleje)
ajaktetoválás (várhatóan 2019 tavasz)
Elolvastam és megértettem az adatkezelési tájékoztatót:* Igen



0 Comments
Share

Berényi Zsuzsa sminktetováló

Content Protected Using Blog Protector By: PcDrome.