Sminktetoválás, Sminktetoválás videók

Hogyan nézel ki közvetlenül sminktetoválás után?

Nézd meg a videót, vagy olvasd el a bejegyzést.

Van egy félelem, amivel nap, mint szembesülünk a szalonban és a múlt héten munka közben fogalmazódott meg bennem, hogy erről is beszélni, írni kell.

Közvetlenül tetoválás után egy picit „másképp nézünk ki”, mint majd amikor meggyógyul a tetoválás.

A fenti képen láthatod, hogy milyen egy vendég tetoválás előtt és itt lejjebb, milyen közvetlenül utána. Ennek a hölgynek 1 nap alatt készítettem el minden tetoválását és láthatod, hogy egy picit erősebb ahhoz képest, ahogy a videóban utolsó képen a gyógyult tetoválását láthatod, korrekció előtt.

A színek egy halványabbak lesznek főleg a szájtetoválásnál és gyakorlatilag egy kissé mattabb is, teljesen hordhatóvá válik a hétköznapokban is. Abszolút nem kell megijedned, még attól sem, hogy közvetlenül tetoválás után hogyan nézünk ki. A legtöbb esetben pár óra alatt megnyugszik a bőr, látod a képen is közvetlenül tetoválás után nem is borzasztó az ember kinézete, viselhető és emberek közé lehet menni.

Még egy példa, itt is láthatod az előtte képet, hogyan érkezett a vendég és a harmadik kép az, ami frissen, közvetlenül tetoválás után készült. Láthatod, hogy ekkor még nagyon erős a szemöldök, erős az ajak, és aztán a középső fotón lehet látni gyógyulás után, egy 6-8 nap múlva, már így néz ki az ember.

Nyugodtan lehet sminktetoválást csináltatni és nem kell megijedni attól az első tükörképtől, amit lát az ember, közvetlenül tetoválás után.

A legnagyobb átalakuláson általában az ajaktetoválás megy keresztül. Láthatod az első képen a vendégemnek nem volt túl halvány az ajakpírja, majd a tetoválás során, mivel elég dús ajka van, jobban feldagadt a terület. Szinte azt mondhatom, hogy bármilyen halványszínűre is fog gyógyulni egy ajaktetoválás az biztos, hogy közvetlenül tetoválás után sokkal, de sokkal erősebb lesz maga szín. Gyakorlatilag egy 3-4 napot kell türelemmel lenni és elviselni, hogy egy kicsit erősebb rúzsozott hatású az ajak.

Az ajaktetoválás gyógyul a leggyorsabban, a leghamarabb. Utána közvetlenül sokkal halványabb és nagyon szép színe lesz a tetoválásnak.

Tapasztalatom, hogy ez alatt a 3-4 nap alatt sokan hozzá szoktak szokni ahhoz, hogy erősebb a színe és korrekciónál, legkésőbb frissítéskor biztos, hogy kérnek egy intenzívebb, sötétebb színt.

0 Comments
Share

Berényi Zsuzsa sminktetováló

Content Protected Using Blog Protector By: PcDrome.