
Mindenki nyugodjon meg, (sajnos) nem kell szabadságra menni szemöldöktetoválás után…
Milyen lesz?
– olyan, mintha frissen festették volna – egy kicsit erősebb, mint szokott lenni
– igen, lehet, hogy egy kicsit piros és duzzadt a tetovált terület, de max. 1-2 órán belül ez elmúlik, sőt 80%-ban a kezelést követő fél órában már nem látható
– előfordut már az, hogy a vendégem férje sem vette észre a sminktetoválást – és tudjuk, hogy a férfiak egybő kiszúrják a „mű” dolgokat…
Hogy ne ragozzam tovább, íme vendégeink véleménye:
„Csak az tudta, hogy sminktetováláson voltam, akinek elmondtam. Mások azt hitték, hogy csak kihúztam szemöldök ceruzával a szemöldököm vagy szemöldököt festettem. De volt olyan is, aki semmit sem vett észre, csak annyit mondott, hogy „Valami más rajtad, de nem tudom, mi.” – annyira természetes lett. „ (Tóth Adrienn)
„Az ismerőseim magát a tetoválást nem is vették észre, csak az arcomra mondták, hogy nagyon megváltozott, sokkal kipihentebb, kisimultabb lett:-) Egyszerűen megszépült az arcom. „ (Ferencsik Erika)
„Már a legelső nap találkoztam a barátaimmal, akik nem tudtak az egészről semmit. Találkozásunktól kezdve kb. 20 perc telt el, és még senki nem mondott semmit, esetleg dicsért volna. Majd megszólaltam, hogy nem is veszik észre a változást? Erre az ő válaszuk az volt, hogy azt hittük, csak be van festve, mert eddig is hasonló volt. Erre egyáltalán nem is számítottam, hogy ennyire nem lesz feltűnő.” (V.Tünde)